Prága

Ez a prágai út egy hatalmas élmény volt! Csak egy hétvégét töltöttünk ott, de azalatt rengeteg minden történt velünk.
Két csapattal indultunk, így szinte mindenki jöhetett, aki szeretett volna, így azok is lehetőséget kaptak, akik csak idén szeptemberben kezdték a krikettet.
Az egyik csapatunk ötödik lett, a másik pedig hatodik - ez így elég jól hangzik, sőt, hivatalosan még nem is lettünk utolsók; a németek lettek a hetedikek, mert ők nem jöttek el:)....
De ahogy Andy is mondta, még az utazás előtt: ez nekünk nagyon jó rutinszerzési és gyakorlási lehetőség volt, nem is szerettünk volna egyelőre ennél többet.

Prága és Berlin

Már biztos, hogy megyünk Prágába pénteken. Nem lesz egy hosszú kiruccanás, hétfő reggel már itthon is leszünk, de kiváló lesz tapasztalatszerzésre, és biztosan nagyon sok élménnyel térünk majd haza. Két csapattal is képviseljük iskolánk Cricket Club-ját, és reméljük, hogy ezek közül legalább az egyik eredményes is lesz.
Februárban pedig egy női Európa-bajnokságon fogunk részt venni Németországban, de most még Prágára kell koncentrálni, erről majd bővebben, ha megjöttünk Csehországból.

Bajnokság Prágában

Úgy néz ki, hogy nemsokára (november 2-án) utazunk Prágába, egy nemzetközi, ifjúsági krikett bajnokságra! Mivel csak 10-15 évesek vehetnek részt a megmérettetésen, a csapat nagy része nem jöhet, így viszont minden bizonnyal lehetőséget kapnak az új, kilencedikes játékosok is. De nem csak nekik, hanem mindannyiónknak nagyon jó tapasztalat- és rutinszerzési lehetőség lesz ez, úgyhogy - azt hiszem, ezt az egész csapat nevében mondhatom - reméljük, össze fog jönni, és megyünk a jövő héten!

Hungarian Cricket Awards Evening - Az első magyar krikett díjátadó ünnepség

A díjátadó ünnepség október 15-én, egy hétfő estén került megrendezésre a budapesti Taj Mahal étteremben. Bár még nem sokan tartoznak a magyar krikett élvonalába, két dolog biztos: aki ma Magyarországon krikettezik, az egyúttal az "élvonalba" is tartozik, és ezek az emberek mindanyian ott is voltak azon az estén. Az is egy érdekes tény, hogy ennek a sportnak a jeles hazai képviselőinek nagy része még csak nem is magyar - angolok és indiaiak, pakisztániak. Ezért mondta Andy Grieve beszédében a díjátadón, hogy szeretne több igazi, "magyar magyar" krikettcsapatot tudni az ország számláján. Egyszer majd erre is sor kerülhet, de addig is, itt vagyunk mi. A Comenius Cricket Club-ból két igazi magyar játékos is a díjazottak között volt: Noll-Batek Kristóf lett a legjobb fiatal, Cziráky Fanni pedig a legjobb női játékos. Gratulálunk nekik!


További díjazottak:
Legjobb Wicket-keeper: Sufiyan Mohammed
Legtöbb pont: Tushar Gandhi
Legjobb ütő játékos: Ashok Bhattacharya
Legjobb dobó játékosok: Nitin Pant, Bobby Kaura


Egy cikk a díjátadásról angolul

Az Út

Néhány hónap késéssel, de legalább végre olvashattok a Yorkshire-i utunkról - egyszerre két bejegyzésben is.
Június 21-én este érkeztünk meg a manchesteri reptérre, ahonnan - ahogy Vivien is leírta - a vendéglátó családok vittek minket kocsival Settle-be, Yorkshire egy városrészébe, ami lényegében és méretében is egy kerületnek felel meg. Mint megtudtuk, ez egy tipikus, angol városka - magamtól nem állítottam volna azt róla, hogy tipikus, hiszen még csak most jártam életemben másodszor Nagy-Britanniában, így még nincs annyi tapasztalatom az itteni városokról. Az első benyomásom rögtön az volt, hogy minden olyan egyforma. Ugyanolyan utcák, házak, boltok, parkok, terek... Nem is volt könnyű tájékozódni, még az utolsó napokban is nehezünkre esett haza találni, pedig a szállásunk nagyon közel volt a Cricket Clubhoz.
A legtöbben Settle-ben laktunk párosával, de voltak, akik távolabbi falvakban szálltak meg, egyedül egy családnál. Én Settle-ben laktam, egy nagyon kedves, aranyos angol családnál. Sokat beszélgettünk az anyukával és a nagymamával, együtt tévéztünk, és reggeliztünk is minden reggel. Az utolsó napokban az ír apuka is megjött üzleti útjáról, vele is váltottunk pár szót, e-mail címet is cseréltünk. Ismét megbizonyosodhattunk róla, hogy valóban az angol a legudvariasabb nép a világon - néha talán még túlzottan is udvariasak, bár a csapat Anglia iránt elkötelezett tagjai ezt erősen tagadják.
A szállásunkról minden reggel nyolc óra körül a Settle Cricket Clubba vezetett az útunk. Itt még lehetőség volt egy második reggelire is, aztán rendszerint elkezdődtek az edzések. Délutánonként összesen három meccset játszottunk, ezek után pedig - és azokon a napokon, amikor nem volt meccs - a városban sétálgattunk, vásároltunk, teáztunk...
Aztán elérkezett a várva várt nap; nem a hazautazás, hanem a profi meccs Leeds-ben. Ami elmaradt, a hatalmas vihar miatt. Mi pedig lekéstük azt a vonatot, amivel haza tudtunk volna menni, a többi járatot pedig törölték az esőzések miatt. Így még órákon keresztül vásárolgathattunk a Leeds-i plázában. Ez volt a legkalandosabb napunk az út során. Erről, és a meccseinkről részletesebben olvashattok Vivien bejegyzésében.
Aztán a hazautazás napja is elérkezett - sokkal gyorsabban a kelleténél. Maradtunk volna még néhány hétig - azt hiszem, ezt a csapat többi tagja nevében is elmondhatom. Izgatottan várjuk a jövő nyarat, és a többi, krikettel kapcsolatos külföldi utat - mert egészen biztosan nem ez volt az utolsó ilyen alkalom.

Egy umpire az angliai útról

Amikor megtudtam, hogy edzőtábor lesz Angliában, valósággal letámadtam az edzőt, és a vezető tanári kart, hogy mindent tudni akarok, és szinte elsőként jelentkeztem.
Tudniillik Anglia a második otthonom, nagyon vártam az egészet.
A repülést egész jól tűrtem, és nagyon happy voltam, amikor odaértünk. De tényleg!
Egyből bevágódtam két osztálytársammal és egy tanárral a legközelebbi angol kocsijába, és meg sem álltunk a Manchesteri reptértől Settle-ig.
Amikor megérkeztünk a Settle Cricket Clubba egyből kiszúrtam a mellette fekvő gyönyörű szépen gondozott pályát, és a gyakorlóhálókat. Őszintén szólva marhára „be voltam sózva”, mert játszani akartam, és a várost is nagyon szerettem volna látni.
Egy nagyon kedves családhoz kerültem, akikkel máig tartom a kapcsolatot.
Komolyan mondom, még Vito Corleone is megirigyelte volna a villát amiben laktak.
Mindenhol gyönyörű zöld dombok, legelők, egyszerűen lélegzetelállító táj.
A család, egy tipikus angol család volt. Egy kutyával, és egy macskával. Talán annyi volt a különbség, hogy nem volt papagájuk… (részletkérdés)
A család 5 fős volt. Joanna volt az anya, a családfő nevére szégyenletesen nem emlékszem, 2 idősebb srác, és egy, egy évvel nálam fiatalabb lány, Helen.
Nagyon kedves volt mindegyikük, és ami az egyik legjobb, hogy nem volt akcentusuk.
Ők is értettek engem, én is őket, tehát főnyeremény…
Miután kialudtuk magunkat, a krikett-klubban találkoztunk, mint minden reggel.
Délelőttől kora délutánig mindig edzettünk, vagy meccset játszottunk. Egy meccset meg is nyertünk! Tehát, nem voltunk olyan elveszettek, mint hittük.
A háromból az egyik meccsen bíró voltam, (nem azon nyertünk) és meglehetősen élveztem. Nem állt fenn az a veszély, hogy esetleg egy labda fejmagasságban repül felém, bár így is volt pár erősebb labda, ami célba vett. (talán az ütő meg akart bosszulni valamit)
Tényleg meglepett, hogy milyen jól játszott a csapat.
Meccsek, illetve edzések után mindig bementünk a városba, és kajáltunk valahol.
Fish and chips…Yummmy!! 
Az utolsó előtti napon elmentünk Leedsbe, megnézni egy krikett meccset, de természetesen lefújták az eső miatt, így maradt a vásárlás. Utána a harmadik vonattal tudtunk hazamenni, aztán felszálltunk egy buszra, ami istentudja hova vitt minket, a sofőr azt se tudta, hogy mi az a Settle. Eljutottunk Iikley-be, ami párhuzamosan volt Settle-el, de tömegközlekedési eszközzel rengeteget kellett volna vissza utazni. Amíg az Iikley-i vonatállomáson fagyoskodtunk, találkoztam két nagyon ééédes, cuki, nice, mosolygós zsaruval.
Velük váltottam néhány szót, fényképezkedtünk is. Utána elmentünk kajálni. Andy nem bírta tovább, felhívta a családokat, hogy jöjjenek értünk. Rá egy órára otthon voltunk, átfagyva, alig éltünk.
Másnap meg már minibusszal hajtottunk a Manchester Airport felé. Majdnem végigbőgtem az egész utat. Angliától mindig rossz érzés elszakadni…(nekem)
Hát, kb ennyi volt.
Remélem lesz lehetőség máskor is menni, de addig is a csapat bővítésén dolgozunk…

Varga Vivien, az Umpire

Megjöttünk

Néhány órája, hogy hazaértünk a Manchester-i krikett-kiruccanásról. Nemsokára olvashattok majd itt élmény-beszámolókat az útról (ha minden jól megy), de erre még egy kicsit várni kell - mert van mit kipihennünk.

Két nap, és indulunk Manchester-be!

Bár vége a tanévnek, mi még nem lazíthatunk... Hiszen valami még csak most kezdődik el! Hamarosan Manchester-be utazunk, ahol alkalmunk lesz a mi korosztályunkba tartozó, nagyon jó játékosokkal találkozni, edzeni és játszani, és profi meccseket végigszurkolni.
Izgulunk, nem is kicsit, ezt nem tagadhatjuk, hiszen már hosszú hónapok óta erre várunk, és olyan hihetetlennek tűnik, hogy már a nyakunkon van június 21-e...

Angol családoknál lesz a szállásunk, a csapatból a legtöbben a városban leszünk, néhányan a "countryside"-on laknak majd, ahol még az igazi, angol farmer-életbe is belekóstolhatnak! Én inkább maradok a városnál...
21-én, délután indul a repülőnk Budapestről, és 26-án érkezünk haza. Amikor a legközelebb írunk erre a blogra (remélem, nem csak én, hanem a csapat több tagja is beszámol majd az élményeiről), azzal a megnyugtató, de mégis rendkívüli izgalmakkal kecsegtető gondolattal tesszük ezt, hogy "Megcsináltuk. De ez még csak a nagyon korai kezdet - azokhoz a kalandokhoz képest, amelyek még előttünk állnak...".

Az első meccsünk

2007. június 3... Egy fontos dátum a CCC történetében; ezen a napon került sor ugyanis az első mérkőzésünkre egy másik krikettcsapattal. Korábban is játszottunk már a Városligetben más, nagyon jó játékosokkal, de a vasárnapi egy igazán különleges hangulatú, izgalmas összecsapás volt.
Egy székesfehérvári hetilapban meg is jelent egy cikk a múlt héten, ahol az első barátságos mérkőzésünk napjaként emlegették június 3-át. Egyelőre nem is lehetett volna ez máshogy, hiszen nincs még "krikettbajnokság" Magyarországon. Talán egyszer arra is sor kerülhet majd, hogy lejátszuk első bajnoki meccsünket, de addig is előttünk áll még egy rendkívüli izgalmakkal kecsegtető manchesteri út, ahol biztosan nagyon sokat fogunk tanulni az ottani játékosoktól. Hát igen... Nekik már van bajnokságuk:)

Szép jó napot mindenkinek!

Kezd elindulgatni a blogunk, úgyhogy örülünk minden jó ötletnek, javaslatnak, és az is jó lenne, ha többen is írnánk ide.
Hamarosan olvashattok itt a csapat történetéről, tagjairól, és persze a mögöttünk, és előttünk álló élményekről.

Várjuk a kommenteket, és a JÓ véleményeket a blogról! :)

A magyar krikett története

Hazánkban egyelőre még nem vonz nagy tömegeket a krikett, de hasonlóan lehetett ez száz évvel ezelőtt, mikor az első labdarúgó csapat megalakult Magyarországon. Személyes tapasztalatból tudom, hogy tényleg nem állunk jól e sport ismerete terén: száz magyar emberből, ha egy hallotta már a „krikett” szót. Bár általában ők is összetévesztik ezt a krokettel, vagy a brikettel, és nagyon kiábrándítóan hat rájuk a hír, miszerint ez se nem egy étel, se nem egy ritka, mélytengeri állatfaj, ráadásul nem is egy zenekar neve. Egy angolszász országokban méltán népszerű, tízezres stadionokat megtölteni képes sportról van szó.

Adjunk tehát hálát az égnek, és Andy Grieve tanár úrnak, hogy elhozta országunkba, és elindította ez életünk nélkülözhetetlen részévé válás útján ezt a játékot. De ez még csak a kezdet - már komolyan tervezgeti ugyanis, hogy megalapítja a Magyar Krikett Szövetséget, és lesz egy felnőtt csapat Budapesten. Akkor pedig kapcsolatba léphetnénk az Európai Krikett Szövetséggel, mi is részt vehetnénk a bajnokságokon, és fogadhatnánk külföldi csapatokat is. Ezeknek az álmoknak a megvalósításához azonban szponzorokra lenne szükség, mert például a felszerelés sem olcsó. És ha már lenne több csapat, rendezhetnénk hazai bajnokságokat. Arról nem is beszélve, hogy még egyetlen krikett pálya sincs az országban…
- Látok rá esélyt, hogy valamikor, a távoli jövőben a krikett népszerű sport lesz Magyarországon, de ehhez először az kell, hogy minél több ember megismerje és megkedvelje ezt a sportot – mondja Andy, aki igazi angolként már kisgyerekkora óta krikettezik. Angliában ugyanis a testnevelés óra keretében kötelezően tanítják ezt a játékot.
Valójában még mi comeniusosok is mindannyian újoncnak számítunk ebben a sportban, hiszen tavaly szeptemberben, alig fél éve kezdődött az egész! És már készülünk Yorkshire-be, ahol közel egy hetet fogunk edzéssel tölteni, és megnézünk néhány profi meccset is. Az ottani csapatokkal is játszunk majd. Júniusban indulunk, úgyhogy igyekeznünk kell: edzeni keményen.
A szorgalmunkkal idáig nincs baj, elszántak vagyunk, komolyan vesszük ezt az elfoglaltságot.
Az edzések főként arról szólnak, hogy játszunk, és jól érezzük magunkat. A Koppány utcai gimi parkolójában kialakíttunk egy amatőr gyakorlópályát (a Magyar Király Szálló jóvoltából), amit a nyáron még korszerűsíteni fogunk. Büszkék vagyunk rá, hogy egészen biztosan mi vagyunk a legjobb krikett csapat az országban, de azért nem száll a fejünkbe a dicsőség, mert azt is tudjuk, hogy mi vagyunk az egyetlenek. Volt már egy próbálkozás hat éve Budapesten, de az a csapat megszűnt, így teljes jogon mondhatjuk, hogy mi vezetjük a ranglistát.
- Már az év eleji gólyatáborban kipróbáltuk a krikettet, és nagyon megtetszett. Nemcsak azért, mert jó mozgás, és friss levegőn vagyunk, hanem azért is, mert érdekes, Magyarországon még újdonságnak számító, különleges sport – mondják a csapattagok.
Az angliai kiruccanást pedig izgalmas kihívásként fogjuk fel. Tisztában vagyunk vele, hogy nincs sok esélyünk az ottani csapatokkal szemben, de biztosan nagyon sokat tanulunk majd tőlük, mind a sport, mind a nyelv terén.